Cyprus Easy Book

EasyBookCy kirándulások

Magyar túravezetővel!

A kirándulások elérhetőek: Protaras, Ayia Napa és Larnakából

F amagusta, Varosha (Észak-Ciprus)

A Top kirándulások egyike, amely minden korszakból a LEG-et nyújtja.

A programot a sziget egyik legkülönlegesebb érdekességével nyitjuk, a Holt Várossal, ahol 1974-ben megállt az idő. Felfedezése közben izgalmas  tudnivalókat ismerhet meg a város történetével kapcsolatban! Az 1 órás közös városnézés után 1,5 óra egyéni szabadidő eltöltésére is van lehetőség Varoshában, ahol akár meg is mártózhat a tengerben. Aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel, mindenképp készüljön törölközővel és váltóruhával!

Ezután elutazunk Salamisba, mely a leggazdagabb ókori városa volt Ciprusnak, itt meglátogatjuk még a görögök idejéből megmaradt, és később a rómaiak által átépített gimnáziumot, a színházat, illetve a rómaiak által megépített fürdőt. Az egykori város megismerése kb 1 órás közös program.

Kirándulásunkat Famagusta óvárosában folytatjuk, mely a XIII. században a térség legjelentősebb városa volt a 365 katedrálisával és templomával. Közülük a legszebbet fogjuk megnézni, a Szent Miklós katedrálist, mely a leglátványosabb gótikus emlék a szigeten. A velenceiek által megépített pazar falrendszerét is megtekintjük.

A kb. 40 perces városnézés után 1,5 óra szabadidőt töltünk a kis török bazárban, és lehetőség lesz  ebédelni, valamint meglátogatni a sziget egyik leghíresebb cukrászdáját, a PETEK-et. (Az ár nem tartalmazza az étkezést)

Árak:
Felnőtt: 60 euró
Gyerek (12 éves korig): 45 euró
(A határátlépésnél mindkét szülő jelenléte szükséges, ennek hiányában a távollévő szülő írásos engedélye szükséges.)

 

Az ár tartalmazza:

  • Magyar túravezetés
  • Török határátlépési regesztráció és török idegenvezető
  • Transzfer a szállástól és vissza
  • Belépő a Salamis történelmi városába

 

Fontos információk:

  • A busz könnyen felismerhető, Cyprus Easy Book felirattal lesz ellátva.
  • Az idegenvezetés már a buszban elkezdődik, túravezetőnk érdekes információkat oszt meg Ciprusról.
  • Fizetni felszálláskor, a buszon kell készpénzzel munkatársunknak. Kártyás fizetési igényt kérjük legalább 48 órával indulás előtt jelezni. Ezesetben fizetési linket küldünk.
  • Személyi igazolvány legyen Önöknél!

 

A program vége körülbelül 19:00 óra– mivel határátlépés van, lehetséges, hogy csúszás lesz a programban.

Túra lefoglalása

HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Foglalható
Nem foglalható
Dátum:
-
End Date:
-
12 éves kor felett
2-12 éves kor között
2 éves kor alatt
Először válassz dátumot

Lefkara – félnapos, családbarát program

Az Arany Szamár farmon kezdjük a kirándulást, ahol bepillantást nyerhetnek egy vidéki farm életébe, megismerhetik a Commandaria bor és a Zivania készítésének módját, és nem utolsó sorban megtekinthetik a sziget egyik legöregebb fáját, a közel 2000 éves olajfát a farm főterén, A gyermekek találkozhatnak a farmon élő állatokkal, kipróbálhatják, hogy elég erősek-e egy olajmalom megmogforgatásához. A farm túra végén lehetőség lesz külön díj ellenében “szamaragolásra” is. A farm shopjában pedig be lehet szerezni különleges, szamártejből készült termékeket és kozmetikumokat. A farmon kb 2 órát töltünk.

Utunkat folytatva, hamarosan megpillantjuk a 700 méter magasságban fekvő festői falucskát, Lefkarát, mely kézimunkájáról, a Lefkaritikáról és az ezüstművességéről lett híres. Rövid (kb 45 perc) csoportos sétát teszünk a kacskaringós, virágokkal díszített utcákon és meglátogatjuk a Szent Kereszt Templomát, ahol őriznek egy darabkát Jézus keresztjéből.

Az 1 órás szabad program alatt lehetőség lesz Lefkarán megebédelni, és ajándéktárgyakat vásárolni. (A program ára nem tartalmazza az étkezés költségét)

Lefkara után még magasabbra kapaszkodunk a Troodosban, és elérjük a Terra Olive farmot, ahol több mint 7000 olajfa adja az értékes olajbogyó termést. Itt megismerhetjük az olivaolaj készítés menetét, és kedvünkre válogathatunk a biogazdaság termékei közül. A farmlátogatás és kóstolás 1órás időtartamú.

Árak:
Felnőtt: 55 euró
Gyerek (12 éves korig): 40 euró

Az ár tartlamazza:

  • Magyar túravezetés
  • Transzfer a szállástól és vissza
  • Belépőjegyek a szamárparkba (szamaragolás extra 12 euro / fő)
  • Kóstolás az olivafarmon

 

Fontos információk:

  • A busz könnyen felismerhető, Cyprus Easy Book felirattal lesz ellátva.
  • Az idegenvezetés már a buszban elkezdődik, túravezetőnk érdekes információkat oszt meg Ciprusról.
  • Fizetni felszálláskor, a buszon kell készpénzzel munkatársunknak. Kártyás fizetési igényt kérjük legalább 48 órával indulás előtt jelezni. Ezesetben fizetési linket küldünk.

Túra lefoglalása

HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Foglalható
Nem foglalható
Dátum:
-
End Date:
-
12 éves kor felett
2-12 éves kor között
2 éves kor alatt
Először válassz dátumot

Famagusta (Észak-Ciprus), Ayia Napa

Ayia Napa két legszebb panorámáját tekintjük meg először egy 45 perces program keretében:

  • Love Bridge, a szerelmesek hídja (kb 30 perc)
  • Sea Caves, tengeri barlangok (kb 40 perc)

Majd ezt követően a programot a sziget talán legnagyobb érdekességével folytatjuk, a Holt Várossal, ahol 1974-ben megállt az idő. A kb 1 órás közös városnézés után, ahol sok érdekességet megismerhetnek a város szomorú történetéről, másfél órás szabadidő áll rendelkezésre az önálló felfedezésre, vagy fürdésre Varosha strandján. Aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel mindenképp készüljön törölközővel!

 

Varosha után Famagustát fedezzük fel közösen:

  • Famagusta óvárosa, mely a XIII. században a térség legjelentősebb városa volt a 365 katedrálisával és templomával. Közülük a legszebbet fogjuk megnézni, a Szent Miklós katedrálist, mely a leglátványosabb gótikus emlék a szigeten. (30 perc))
  • A velenceiek által megépített pazar falrendszert is megtekintjük az Othello várral együtt. (30 perc)
  • Szabadidő a kis török bazárban, ahol lehetőség van ebédelni és meglátogatni a sziget egyik leghíresebb cukrászdáját a PETEK-et. (1,5 óra) (A program ára nem
    tartalmazza az étkezés költségét) 

     

Árak:
Felnőtt: 70 euró
Gyerek (12 éves korig): 55 euró

(A határátlépésnél mindkét szülő jelenléte szükséges, ennek hiányában a távollévő szülő írásos engedélye szükséges.)

Az ár tartalmazza:

  • Magyar túravezetés
  • Transzfer a szállástól és vissza
  • Törok határátlépési regisztráció és török idegenvezető díja
  • Belépő az Othello várba
 

Fontos információk:

  • A busz könnyen felismerhető, Cyprus Easy Book felirattal lesz ellátva.
  • Az idegenvezetés már a buszban elkezdődik, túravezetőnk érdekes információkat oszt meg Ciprusról.
  • Fizetni felszálláskor, a buszon kell készpénzzel munkatársunknak. Kártyás fizetési igényt kérjük legalább 48 órával indulás előtt jelezni. Ezesetben fizetési linket küldünk.
  • Személyi igazolvány legyen Önöknél!

A program vége körülbelül 19:00 óra– mivel határátlépés van, lehetséges, hogy csúszás lesz a programban.

Túra lefoglalása

HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Foglalható
Nem foglalható
Dátum:
-
End Date:
-
12 éves kor felett
2-12 éves kor között
2 éves kor alatt
Először válassz dátumot

Kyrenia (Észak-Ciprus)

Körutazás Cipruson a sziget északi, törökök által lakott részén, melyet a keleti térség gyöngyszemeként emlegetnek.

Utunkat Nikózia átszelésével kezdjük, ahol bepillantást nyerhetünk a mára már egyetlen megosztott főváros életébe.

Első megállónk Szent Hilarion vára, mely lélegzetelállító panorámájával még Walt Disney-t is megihlette. Az eredetileg bizánci vár később a keresztesek kezébe került.  A vár megtekintése közösen kb 1 órát vesz igénybe.

Ezután következik Bellapaisz, a festői falucska, a gyönyörű gótikus kolostorral és a ’Lustaság fájával’ a hegyoldalban, ahol mi is kis pihenőt tartunk.  A közös séta kb 1 óra, szabadidő 30 perc.

Végállomásunk Kyrenia, az északi part gyöngyszeme. Az erődben megtekinthetjük a világ legrégebbi teherszállító hajóját a rakománnyal együtt (kb 30 perc), majd mindenki egyéni szabadidőt tölthet a török bazárban, ahol bepillantást nyerhet a török gasztronómiába is. A szabadidő kerete 1 óra.

Árak:
Felnőtt: 80 euró
Gyerek (12 éves korig): 60 euró
(A határátlépésnél mindkét szülő jelenléte szükséges, ennek hiányában a távollévő szülő írásos engedélye szükséges.)

Az ár tartalmazza:

  • Magyar túravezetés
  • Transzfer a szállástól és vissza
  • Törok határátlépési regisztráció és török idegenvezető díja
  • Hilarion vár; Bellapaisz kolostor; Kyrenia vára

 

Fontos információk:

  • A busz könnyen felismerhető, Cyprus Easy Book felirattal lesz ellátva.
  • Az idegenvezetés már a buszban elkezdődik, túravezetőnk érdekes információkat oszt meg Ciprusról.
  • Fizetni felszálláskor, a buszon kell készpénzzel munkatársunknak. Kártyás fizetési igényt kérjük legalább 48 órával indulás előtt jelezni. Ezesetben fizetési linket küldünk.
  • Nem csúszós lábbeli ajánlott.
  • Személyi igazolvány legyen Önöknél!

A program vége körülbelül 19:00 óra– mivel határátlépés van, lehetséges, hogy csúszás lesz a programban.

Túra lefoglalása

HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Foglalható
Nem foglalható
Dátum:
-
End Date:
-
12 éves kor felett
2-12 éves kor között
2 éves kor alatt
Először válassz dátumot

Ayia Napa – Mazotos Tevepark, családbarát program

Kirándulásunkat Ayai Napán kezdjük. Felfedezzük a természet szépségeit. Ellátogatunk a természet alkotta kőhídhoz, a Love Bridge-hez, majd megtekintjük Ayia Napán az Ayia Thekla barlangtemplomot is.

Utunkat folytatva, következő megállónk Larnaka, ahol a belvárosban sétálva közösen meglátogatjuk a Szent Lázár templomot, megnézzük a középkori erődöt és a benne található középkori múzeumot, és végigsétálunk a kellemes, tengerparti Finikoudes sétányon. Ezután az 1 órás  szabadprogram alatt lehet ebédelni. (Az ár az étkezés költségét nem tartalmazza.

A kirándulást Mazotoson folytatjuk, ahol ellátogatunk Európa legnagyobb teveparkjába. Az 1998-ban alapított parkban jelenleg több, mint 60 teve, struccok, alpakkák, törpekenguruk és gyűrűsfarkú makik élnek. Megcsodálhatóak az akvárium halai is. A park megtekintése után lehetőség nyílik szabadidőben csobbanni a park medencéjében is. (Aki szeretne fürdeni, kérjük készüljön  váltóruhával, mivel az autókba vizes, szennyezett ruhával nem szabad beszállni.)

Árak:
Felnőtt: 65 euró
Gyerek (12 éves korig): 50 euró

Az ár tartlamazza:

  • Magyar túravezetés
  • Transzfer a szállástól és vissza
  • Belépőjegyek Larnaka középkori erődbe és a teveparkba (tevegelés külön 7 euro / fő)

Fontos információk:

  • Indulás Ayia Napáról!
  • A busz könnyen felismerhető, Cyprus Easy Book felirattal lesz ellátva.
  • Az idegenvezetés már a buszban elkezdődik, túravezetőnk érdekes információkat oszt meg Ciprusról.
  • Fizetni felszálláskor, a buszon kell készpénzzel munkatársunknak. Kártyás fizetési igényt kérjük legalább 48 órával indulás előtt jelezni. Ezesetben fizetési linket küldünk.

Túra lefoglalása

HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Foglalható
Nem foglalható
Dátum:
-
End Date:
-
12 éves kor felett
2-12 éves kor között
2 éves kor alatt
Először válassz dátumot

Famagusta, Varosha (Észak-Ciprus)

A Top kirándulások egyike, amely minden korszakból a LEG-et nyújtja.

A programot a sziget egyik legkülönlegesebb érdekességével nyitjuk, a Holt Várossal, ahol 1974-ben megállt az idő. Felfedezése közben izgalmas  tudnivalókat ismerhet meg a város történetével kapcsolatban! Az 1 órás közös városnézés után 1,5 óra egyéni szabadidő eltöltésére is van lehetőség Varoshában, ahol akár meg is mártózhat a tengerben. Aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel, mindenképp készüljön törölközővel és váltóruhával!

Ezután elutazunk Salamisba, mely a leggazdagabb ókori városa volt Ciprusnak, itt meglátogatjuk még a görögök idejéből megmaradt, és később a rómaiak által átépített gimnáziumot, a színházat, illetve a rómaiak által megépített fürdőt. Az egykori város megismerése kb 1 órás közös program.

Kirándulásunkat Famagusta óvárosában folytatjuk, mely a XIII. században a térség legjelentősebb városa volt a 365 katedrálisával és templomával. Közülük a legszebbet fogjuk megnézni, a Szent Miklós katedrálist, mely a leglátványosabb gótikus emlék a szigeten. A velenceiek által megépített pazar falrendszerét is megtekintjük.

A kb. 40 perces városnézés után 1,5 óra szabadidőt töltünk a kis török bazárban, és lehetőség lesz  ebédelni, valamint meglátogatni a sziget egyik leghíresebb cukrászdáját, a PETEK-et. (A kirándulás ára nem tartalmazza az étkezés költségét.)

Árak:
Felnőtt: 60 euró
Gyerek (12 éves korig): 45 euró
(A határátlépésnél mindkét szülő jelenléte szükséges, ennek hiányában a távollévő szülő írásos engedélye szükséges.)

Az ár tartalmazza:

  • Magyar túravezetés
  • Török határátlépési regesztráció és török idegenvezető
  • Transzfer a szállástól és vissza
  • Belépő Salamis történelmi városába

Fontos információk:

  • A busz könnyen felismerhető, Cyprus Easy Book felirattal lesz ellátva.
  • Az idegenvezetés már a buszban elkezdődik, túravezetőnk érdekes információkat oszt meg Ciprusról.
  • Fizetni felszálláskor, a buszon kell készpénzzel munkatársunknak. Kártyás fizetési igényt kérjük legalább 48 órával indulás előtt jelezni. Ezesetben fizetési linket küldünk.
  • Személyi igazolvány legyen Önöknél!

 

A program vége körülbelül 19:00 óra– mivel határátlépés van, lehetséges, hogy csúszás lesz a programban.

Túra lefoglalása

HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Foglalható
Nem foglalható
Dátum:
-
End Date:
-
12 éves kor felett
2-12 éves kor között
2 éves kor alatt
Először válassz dátumot

Famagusta, Varosha (Észak-Ciprus)

A Top kirándulások egyike, amely minden korszakból a LEG-et nyújtja.

A programot a sziget egyik legkülönlegesebb érdekességével nyitjuk, a Holt Várossal, ahol 1974-ben megállt az idő. Felfedezése közben izgalmas  tudnivalókat ismerhet meg a város történetével kapcsolatban! Az 1 órás közös városnézés után 1,5 óra egyéni szabadidő eltöltésére is van lehetőség Varoshában, ahol akár meg is mártózhat a tengerben. Aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel, mindenképp készüljön törölközővel és váltóruhával!

Ezután elutazunk Salamisba, mely a leggazdagabb ókori városa volt Ciprusnak, itt meglátogatjuk még a görögök idejéből megmaradt, és később a rómaiak által átépített gimnáziumot, a színházat, illetve a rómaiak által megépített fürdőt. Az egykori város megismerése kb 1 órás közös program.

Kirándulásunkat Famagusta óvárosában folytatjuk, mely a XIII. században a térség legjelentősebb városa volt a 365 katedrálisával és templomával. Közülük a legszebbet fogjuk megnézni, a Szent Miklós katedrálist, mely a leglátványosabb gótikus emlék a szigeten. A velenceiek által megépített pazar falrendszerét is megtekintjük.

A kb. 40 perces városnézés után 1,5 óra szabadidőt töltünk a kis török bazárban, és lehetőség lesz  ebédelni, valamint meglátogatni a sziget egyik leghíresebb cukrászdáját, a PETEK-et. (A program ára nem tartalmazza az étkezés költségét)

Árak:
Felnőtt: 60 euró
Gyerek (12 éves korig): 35 euró
(A határátlépésnél mindkét szülő jelenléte szükséges, ennek hiányában a távollévő szülő írásos engedélye szükséges.)

Az ár tartalmazza:

  • Magyar túravezetés
  • Török határátlépési regesztráció és török idegenvezető
  • Transzfer a szállástól és vissza
  • Belépő Salamis történelmi városába

Fontos információk:

  • A busz könnyen felismerhető, Cyprus Easy Book felirattal lesz ellátva.
  • Az idegenvezetés már a buszban elkezdődik, túravezetőnk érdekes információkat oszt meg Ciprusról.
  • Fizetni felszálláskor, a buszon kell készpénzzel munkatársunknak. Kártyás fizetési igényt kérjük legalább 48 órával indulás előtt jelezni. Ezesetben fizetési linket küldünk.
  • Személyi igazolvány legyen Önöknél!

A program vége körülbelül 19:00 óra– mivel határátlépés van, lehetséges, hogy csúszás lesz a programban.

Túra lefoglalása

HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
1760€
18
19
20
21
22
23
2460€
25
26
27
28
Foglalható
Nem foglalható
Dátum:
-
End Date:
-
12 éves kor felett
2-12 éves kor között
2 éves kor alatt
Először válassz dátumot

Nicosia és Lefkara

A világ mára egyetlen megosztott fővárosát és a legszebb Troodos-hegyi falut, Lefkara-t fedezzük
fel a nap folyamán.
Nicosiában a Velencei falrendszerrel párhuzamosan haladva megtekintjük bástyákat és a kapukat,
melyek a XVI. Század elején épültek a korszak leghíresebb katonai építésze, Guliano Savoriano
tervei alapján.
Ezután sétát teszünk a LAIKI YITONIA városrészben, a görög bazárban.
Utunk átvezet északra a semleges zónán keresztül a Karavánszerájba, a régi török
vendégfogadóba, ahol kis pihenőt tartunk.
Majd a piac következik és ezután egyénileg eltöltött szabadidő lesz a török bazárban, ahol
lehetőség van étkezésre is. Elhagyva Nicosiát tovább utazunk, és a Troodos hegység lankáit elérve
a 700 méter magasságban megpillantjuk a festői falucskát, Lefkarát, mely kézimunkájáról, a
lefkaritikáról és az ezüstművességéről lett híres. Rövid sétát teszünk és meglátogatjuk a Szent
Kereszt Templomát, ahol őriznek egy darabkát Jézus keresztjéből.

Árak:
Felnőtt: 65 euró
Gyerek (12 éves korig): 40 euró

Fontos

  • Magyar túravezetés
    A busz könnyen felismerhető, Cyprus Easy Book felirattal lesz ellátva.
  • Minden résztvevőt szállásuk előtt veszünk fel. A felvétel időpontjáról e-mailben küldünk
    értesítést a kirándulást megelőző napon.
  • A fizetés felszálláskor, a buszon történik, készpénzzel, amit a munkatársunknak tudnak
    kifizetni.
  • Személyi igazolvány legyen Önöknél!

A program vége körülbelül 19:00 óra.

Túra lefoglalása

HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
1865€
19
20
21
22
23
24
2565€
26
27
28
Foglalható
Nem foglalható
Dátum:
-
End Date:
-
12 éves kor felett
2-12 éves kor között
2 éves kor alatt
Először válassz dátumot

Famagusta (Észak-Ciprus), Ayia Napa

Ayia Napa két legszebb panorámáját tekintjük meg először egy 45 perces program keretében:

  • Love Bridge, a szerelmesek hídja (kb 30 perc)
  • Sea Caves, tengeri barlangok (kb 40 perc)

Majd ezt követően a programot a sziget talán legnagyobb érdekességével folytatjuk, a Holt Várossal, ahol 1974-ben megállt az idő. A kb 1 órás közös városnézés után, ahol sok érdekességet megismerhetnek a város szomorú történetéről, másfél órás szabadidő áll rendelkezésre az önálló felfedezésre, vagy fürdésre Varosha strandján. Aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel mindenképp készüljön törölközővel!

 

Varosha után Famagustát fedezzük fel közösen:

  • Famagusta óvárosa, mely a XIII. században a térség legjelentősebb városa volt a 365 katedrálisával és templomával. Közülük a legszebbet fogjuk megnézni, a Szent Miklós katedrálist, mely a leglátványosabb gótikus emlék a szigeten. (30 perc))
  • A velenceiek által megépített pazar falrendszert is megtekintjük az Othello várral együtt. (30 perc)
  • Szabadidő a kis török bazárban, ahol lehetőség van ebédelni és meglátogatni a sziget egyik leghíresebb cukrászdáját a PETEK-et. (1,5 óra; A kirándulás ára nem tartalmazza az étkezés költségét)

Árak:
Felnőtt: 70 euró
Gyerek (12 éves korig): 45 euró

(A határátlépésnél mindkét szülő jelenléte szükséges, ennek hiányában a távollévő szülő írásos engedélye szükséges.)

Az ár tartalmazza:

  • Magyar túravezetés
  • Transzfer a szállástól és vissza
  • Törok határátlépési regisztráció és török idegenvezető díja
  • Belőpé az Othello várba

Fontos információk:

  • A busz könnyen felismerhető, Cyprus Easy Book felirattal lesz ellátva.
  • Az idegenvezetés már a buszban elkezdődik, túravezetőnk érdekes információkat oszt meg Ciprusról.
  • Fizetni felszálláskor, a buszon kell készpénzzel munkatársunknak. Kártyás fizetési igényt kérjük legalább 48 órával indulás előtt jelezni. Ezesetben fizetési linket küldünk.
  • Személyi igazolvány legyen Önöknél!

A program vége körülbelül 19:00 óra– mivel határátlépés van, lehetséges, hogy csúszás lesz a programban.

Túra lefoglalása

HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
1370€
14
15
16
17
18
19
2070€
21
22
23
24
25
26
2770€
28
Foglalható
Nem foglalható
Dátum:
-
End Date:
-
12 éves kor felett
2-12 éves kor között
2 éves kor alatt
Először válassz dátumot

Novembertől!

Paphos, Omodos                           

Végigutazunk a sziget déli részén Aphrodite, a szépség és a szerelem istennőjének nyomában.

Vendégeink felfedezhetik velünk Aphrodite születésének helyét, ahol a mítosz szerint az istennő kiemelkedett a habokból. (30 perc)

Ezután megérkezünk Pafoszra, mely 1986 óta UNESCO világörökség része, és Európa kulturális fővárosa volt 2017-ben.

Rövid sétát (30 perc) teszünk a hangulatos kikötőben, ahol a szabadidőben (1,5 óra) alkalom nyílik ebédelésre (fejenként 1 gyrost és üdítőt tartalmaz az ár), illetve az archeológiai múzeumban található világhírű mozaikok megtekintésére.

Ezután a Troodos hegység felé vesszük az irányt, ahol Omodos festői falucskájában megtekintjük a templomot, ahol őriznek egy darabkát Jézus keresztjéből (30 perc). A falu melletti borászatban egy rövid borkóstolón is részt veszünk, ahol vendégeink megízlelhetik a különleges kék bort is.

Árak:

Felnőtt: 90 euró

Gyerek (12 éves korig): 65 euró

 

Fontos információk:

  • Magyar túravezetés
  • A busz könnyen felismerhető, Cyprus Easy Book felirattal lesz ellátva.
  • Minden résztvevőt szállásuk előtt veszünk fel. A felvétel időpontjáról e-mailben küldünk értesítést a kirándulást megelőző napon.
  • A fizetés felszálláskor, a buszon történik készpénzzel munkatársunknak.
  • A kirándulás ára tartalmazza a belépőt az Archeológiai parkba.
  • A kirándulás ára tartalmaz egy gyrost és egy üdítőt Paphoson.
  • A kirándulás ára tartalmazza a borkóstoló árát az Omodos melletti borászatban.

A program vége körülbelül 19:00 óra.

Túra lefoglalása

HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
1590€
16
17
18
19
20
21
2290€
23
24
25
26
27
28
Foglalható
Nem foglalható
Dátum:
-
End Date:
-
12 éves kor felett
2-12 éves kor között
2 éves kor alatt
Először válassz dátumot

Ayia Napa és környéke

Ezen a kiránduláson a sziget legszebb tengerparti panorámáit láthatjuk:
- Ayia Thekla barlangtemploma
- A híres Nissi Beach
- Love Bridge, a szerelmesek hídja
- Rövid séta a Modern Szoborparkban
- Sea Caves, tengeri barlangok, a Bátrak Sziklájával
- A Cape Greco fokot megkerülve a Blue Lagoon
- Agoi Anargiroi kis temploma a gyógyítok barlangjával
- Lenyűgöző kilátás a Konnos Bay-re
Felejthetetlen élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ebédelési lehetőség a halászkikötőben (Az ár nem tartalmazza az étkezés árát). Zárt, nem csúszós cipő ajánlott.

Árak:
Felnőtt: 50 euró
Gyerek (12 éves korig): 30 euró

Fontos információk:
• Magyar túravezetés
• A busz könnyen felismerhető, Cyprus Easy Book felirattal lesz ellátva.
• Minden résztvevőt szállásuk előtt veszünk fel. A felvétel időpontjáról e-mailben küldünk értesítést a kirándulást megelőző napon.
• A program fürdési lehetőséget is tartalmaz. Aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel mindenképp készüljön törölközővel!
• A fizetés felszálláskor, a buszon történik készpénzzel munkatársunknak.

A program vége körülbelül 18:00 óra.

Booking

HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
1650€
17
18
19
20
21
22
2350€
24
25
26
27
28
Foglalható
Nem foglalható
Dátum:
-
End Date:
-
12 éves kor felett
2-12 éves kor között
2 éves kor alatt
Először válassz dátumot